|
A szokásosnál is nagyobb várakozás előzte meg a FIAT 850 Klub Magyarország őszi autós túráját. Nagy volt az izgalom egyfelől a tartalmasnak ígérkező veterános program miatt, de ezzel párhuzamosan sokan kémlelték aggódva a meteorológiai portálokat a hirtelen beköszöntött télies időjárás végett. Nem csoda, hiszen a szervezők az esemény kapcsán szabadtéri programot és -ebédet terveztek, de az esőzésekkel és széllel járó erős lehűlés kétségessé tette nem csak a piknik, de még a túra megrendezését is. Mint bebizonyosodott, kár lett volna lefújni a rendezvényt, hiszen a túra napján szinte felhőmentes, derűs reggel köszöntött a budaörsi indulásra összegyűlt veterán autókra és motorokra.
A konvojban az eddigi gyakorlatnak megfelelően főként az olasz vérvonal képviselte magát, de a retró korszak autóiparának más jeles képviselője, így NSU TT, Renault 4CV, Austin Healey, Volkswagen Variant és számos Pannonia motor is színesítette a mezőnyt. A résztvevők először Budapest járókelőinek mutatták meg magukat, majd Szentendrén keresztül a Pilis ormai és a színpompás erdei felé vették az irányt. A dorogi Horváth kert fogadóban elfogyasztott, ízletes ebédet követően az ekkor már 29 járműből álló kocsisor a Vértes hegység lábánál fekvő Csókakőre indult. Itt - némi ebédet levezető testmozgás árán -, megtekintették a felújítás alatt álló egykori Csák-rezidencia maradványait és a várból nyíló pazar kilátást, majd rövidesen, a közelgő szürkülettel haza indultak.
A visszaúton a Klub néhány tagja nem mulasztott el megállni és tiszteletét tenni az első Magyar óceánrepülők, Endresz Görgy és Magyar Sándor Bicske határában álló emlékművénél.
A jövőre öt esztendős FIAT 850 Klub immár sorrendben 10. túráját a kényszerű módosítások ellenére is igazi sikerként könyvelheti el. A zord időjárás dacára is komoly érdeklődés és a nagy számú résztvevő volt a bizonyíték arra, hogy a veterános társadalomban komoly igény van a kis költségvetésből is vállalható, közös programokra. Forrás: www.fiat850.hu
Képek a Médiatárból (Események -> Autós túrák -> MiniTorino túra...) tölthetők le.
|