|
A FIAT 850 Klub Magyarország célja a FIAT 850 típusú gépkocsival rendelkezők, ezen belül is kiemelten a Klubtagok segítése. A segítségnyújtás alapvető formája a veterán korú járművek fenntartásában, karbantartásában nyújtott segítség, de ezzel egyidejűleg a baráti kapcsolatok kialakulását is segítjük minden rendelkezésre álló eszközzel. Őszintén hiszünk benne, hogy az emberi kapcsolatok, a közösség kialakításával és ápolásával a mindennapi élet, ezen belül a "veteránozás" minősége is magasabb szintre emelkedik. Klubunk a FIAT 850 autótípus védelmén és elismertetésén túl küldetésének tekinti, hogy lehetővé tegye az egymástól akár jelentős földrajzi távolságra élő márkatársak egymásra találását és kommunikációját is. Vegyük sorra, hogy Klubtagként milyen konkrét előnyökre számíthatsz sorainkban!
Ahogy feljebb is olvashatod, feladatunk a FIAT 850-márkatársak és a Klubhoz csatlakozott, más típusú veteránjárművel rendelkezők segítése. Ennek érdekében elsősorban az elektronikus kommunikációban rejlő lehetőségekre támaszkodunk. Klubtagként: - Sokkal több érdekes cikk, technikai- és multimédiás anyag között böngészhetsz, mint egyszerű látogatóként. Sőt, egyes cikkekhez a saját kommentárodat is hozzáfűzheted, amennyiben úgy látod jónak.
- Hozzáférést kapsz a fiat850.hu összes védett tartalmához is. Az itt található anyagokat kizárólag Klubtagjaink számára készítjük, "külsősök" semmilyen körülmények között nem kaphatnak belépési engedélyt az elzárt területre.
- Klubtagként a webhelyre bejelentkezve egy egyszerű eszközzel kereshetsz a többi klubtárs publikus adatai között. Hogy csak a legnépszerűbb lehetőséget említsem, ezzel lehetővé válik, hogy azonnal megtaláld a megyédben élő összes Klubtagot, akikkel a beépített gyorsüzenőn, vagy telefonon (emailben, fórumon, stb.) keresztül azonnal fel is veheted a kapcsolatot.
- Nem csak böngészhetsz a technikai anyagok között, de kötegelve, nagy felbontásban le is töltheted azokat a saját számítógépedre.
- A látogatókkal ellentétben nem csak nézegetheted a megosztott képgalériákat, hanem saját fotókat is feltölthetsz a webhelyre. Ez egy kiváló lehetőség a saját autódat ábrázoló fotók közzétételére, de arra is van mód, hogy kizárólag más, bejelentkezett Klubtagokkal oszd meg képeidet. Persze, Te is megtekintheted mások közzétett fotóit, sőt, megjegyzést is fűzhetsz hozzájuk, vagy értékelheted őket.
- Klubtársaiddal biztonságosan oszthatsz meg személyes adatokat, mint például postacím, Skype, vagy MSN-elérhetőség, esetleg egy Rólad készült fotó.
- Szeretnéd, ha az email-címed is FIAT 850-es lenne? Nem gond! Saját, reklámmentes, spam-szűrővel ellátott email címet és az interneten is elérhető levelezési tárhelyet biztosítunk Számodra. Hogy itt is megkönnyítsük a kapcsolattartást, a fiókodba beépített címlistában az összes Klubtag elérhetőségét megtalálod.
- Lassúnak találod az emailt? A fiat850.hu webhely beépített üzenő rendszerén keresztül a lehető leggyorsabban válthatsz személyes üzeneteket bármelyik Klubtaggal. Ha valaki távollétedben küld belső üzenetet Számodra, a rendszer erről is azonnal értesít.
- Nem csak értesülsz a Klub nyílt és zártkörű rendezvényeiről, de egy kattintással jelentkezhetsz is rájuk.
- Kedvezménnyel vásárolhatsz a honlap saját webshopjában. (hamarosan)
- Önálló fórumunk kiváló kapcsolattartási eszköz, egyben hatalmas tudásbázis. Klubtagságod egyben kiemelt szintű hozzáférést nyújt a fiat850.hu fórumához. Ez számos előjogot, kényelmi szolgáltatást jelent Számodra a regisztrált, de tagsággal nem rendelkező fórumozóhoz képest.
- Értesülhetsz a Klubtagoknak járó kedvezményekről és Partnereink exkluzív ajánlatairól is.
- Hogy ne mulassz el egyetlen fontos hírt sem, feliratkozhatsz az RSS hírcsatornára. Ezzel a beépített szolgáltatással a híreink a számítógéped böngészőprogramjában, a webhely felkeresése nélkül is elolvashatók.
- Kiemelt témák (pl. egy közelgő rendezvény) kapcsán elektronikus hírlevélben informálunk.
- Offline sem maradsz le a fontos hírekről! A jelentősebb események, bejelentések kapcsán postai úton is tájékoztatunk. Ezzel azoknak is szeretnénk kedvezni, akik az internetet csak nehézkesen, vagy egyáltalán nem érik el.
Ne hidd, hogy Klubunk mindössze egy virtuális közösség: - Évente számos rendezvényt szervezünk. Legjelentősebb megmozdulásunkat a Hármashatár-menti Veteránjármű találkozó keretében tartjuk, amelyre természetesen Te is névre szóló meghívót kapsz és élhetsz a Klubtagok részére a helyszínen biztosított "előjogokkal" is. Ennél a három napos, hagyományosan jó hangulatú klubrendezvénynél kevés jobb alkalmat találhatsz a márkatársakkal való megismerkedésre.
- A rendezvényeinket többnyire nyíltan hirdetjük, szívesen látunk a Klubon kívülről érkező veteránosokat. Van azonban olyan rendezvényünk is, amely jellegénél fogva kizárólag a Klubtagok és családtagjaik részére látogatható (pl. a nyári Csapatépítő Piknik, ahol az aktuális izgalmas programokon kívül éves közgyűlésünket is megtartjuk). Klubtagként természetesen ezekre is szabad bejárásod lesz.
Próbáljuk megkönnyíteni Klubtagjaink életét, ezért folyamatosan bővítjük a tagsággal kapcsolatos kedvezményrendszert. A Klubtagság a lenti kedvezményeken keresztül jelentős anyagi előnyt is jelenthet Neked; Belépésed után dombornyomott, plasztik klubkártyát kapsz, amely egyrészt tagsági igazolványként funkcionál, ám Partnereinknél vásárolva felmutatása Forintban mérhető kedvezményt jelent Neked. A kedvezményes díjú kötelező felelősségbiztosítás közel 90% -os megtakarítást jelenthet Számodra a szokásos biztosítási díjakhoz képest! De ez még nem minden, ugyanis szerződött biztosító Partnerünk az egyéb biztosítások terén is exkluzív ajánlatokat dolgozott ki a Klubtagok részére. Klubtagként kedvezményes (sőt, többnyire önköltségi) áron jutsz hozzá a Klub által kibocsátott termékekhez, úgymint Klub-emblémával szitázott pólók, hímzett sapkák és más FIAT 850 relikviák.
Meggyőző felsorolás? A sorainkba belépés egyszerűbb, mint gondolnád! Ha nem akarod kihagyni ezt a sanszot, és meglepnéd a kocsidat egy igazán jó társasággal, egyszerűen lépj egyet, azaz kattints ide most a további tudnivalókért... |