"A szimbólumnak sok értelme van, magával ragad, összetett, és bevésődik a memóriánkba. A hatlábú kutya egy brilliáns találmány. Egyszerű és mégis komplex, hatásos elemek érdekes egyensúlya. Anélkül, hogy ráeszmélnénk, mégis különböző módon hat ránk...

 

 

 

 

 

 

 

Hiszen akár sárkány is lehetne. Nézd csak meg a fekete testén végig futó taréjokat! Nézd csak a kitörő lángot a szájából. Hát nem a sárkányok azok, amelyek tüzet okádnak? 

 

A lebegő figura erőt, hatalmat, agresszivitást sugároz. A vezetők is szeretik átélni ezt az érzést.

De nem csak ennyiről van szó. A figura az első benyomáson túl cselekvésre sarkall és ösztönöz minket.

 

 

Éppen ezért úgy gondolom, mégis inkább sárkány lehet. 

 

 

És ahogy a sárkányok általában hatnak ránk, egyből a tündérmesék világa idéződik fel bennünk. Észrevétlen elvarázsol minket, igazolva a figura átvitt értelmét, szimbolikus hatását.

 

Erő, hatalom és agresszivitás egymásba olvadása, játék a képzelettel, utalás a mesék világára. „Egyszer volt, hol nem volt, még az üveghegyen is túl, élt egyszer egy sárkány, aki…."

 

 

A kutyasárkány humoros utalás a kortárs avant-garde festészetre... 

 

 

Mert mit csináltak a futuristák, amikor amikor mozgást vagy sebességet szerettek volna ábrázolni? Az embert és az állatot több lábbal festették meg. 

De ennél az egyszerű képletnél többről van szó: a figurának finoman komikus hangulata van, egy csipetnyi iróniával fűszerezve. 

Most pedig nézzük csak meg sárkánykutya szempontból. Cirkuszi mutatványos állatok vonzó esetlenségét tükrözi, akárcsak egy festett arcú bohóc. 

 

 

Egy teljes kép. Most pedig már valóban mosolygunk és szívünkbe zártuk ezt a kicsi figurát. "

 

 

 

(Fordította: Ruszka Katalin *)

 

 

Emilio Tadini (1927-2002) költő, író, festő és kritikus.

Milánóban született, első novellája 1963-ban jelent meg.

A festészettel az ötvenes évek végén kezdett foglalkozni.