Már 2006. telén megkaptam az információt, miszerint Téten egy eredeti állapotú Lada található, de vagy nekem, vagy a tulajdonosnak nem volt megfelelő a találkozó időpontja. Ezért aztán április 23.-ra esett a vizit ideje, ami azért érdekes, mert a forgalmi engedélyben az első üzembe helyezés dátumaként éppen 1976. április 23.-a szerepel. Így készült – ha véletlenül is – az aznap veteránná vált autóról születésnapi riport.

 

„Legnagyobb ellenségem a légypiszok” mondta Vida Csaba, miközben óvatosan húzta le a zárt garázsban álló autóról a puha takarót.

 

A szerkezet „pöccre” indult, s máris az udvaron csodálhattuk a részleteket. Valóban kívül, belül eredeti állapotú minden porcikája. Körüljárva minden a helyén, csillognak a krómok, a festésen is csak a rosszindulatú szemlélődő talál minimális hibákat. Az orrembléma pirosa – mint rendesen – enyhén kifakult. Alatta található „A balesetmentes közlekedésért” plakett bronz fokozata, melyet az előző tulajdonos egy erdészeti  ZIL vezetésével érdemelt ki.

 

 

Nézzük a motorházat. Itt is gondosan karbantartott minden, állítólag a motor még vizet nem látott és természetesen bontatlan. A csomagtartón is látszik, hogy ha valamit bele is pakoltak, előzőleg jól kibélelhették. Benne minden az eredeti rend szerint, baloldalt a használatlan szőrős diagonál gumi, s a szerszámkészlet is elmenne újként.

 

Az utastér. Már csak közhelyekkel tudnék élni a dicséreteket illetően, semmi sem bontja meg a 30 éve kialakított összhangot. A modern rádió a kesztyűtartóba rejtve, a hangszórók az ülések alatt, az antenna is művészien álcázva. A rend: szőnyeg a szőnyegen, de így is szabadkozok, hogy cipőben szállok be a fényképezéshez.

 

Közben előkerül a javítófesték is eredeti ciril betűs felirattal, s a jótállási jegyfüzet egyetlen bejegyzéssel: Kilométeróra csere 1957 kilométernél. A gumik helyett azért kellettek másikak, mert az eredetiek „megtökösödtek” a futófelület még megfelelő lett volna. Ezen kívül gyertyákat cseréltek benne, mást, semmit. 

 

A jelenlegi gazda Csaba négy évvel később született, mint az autó, így már  kisgyermekként is találkozott vele, hisz néhány házzal odébb „szolgálta” első tulajdonosát.

 

Az idézőjel annak szól, hogy az évi átlag 1600 kilométer nem igazán jelent szolgálatot, ugyanis a kilométeróra alig több mint 48 ezer kilométeren áll. Hogy a vonzalom mikor alakult ki, igazából nem tudható, annyi viszont biztos, hogy a bácsit évekig kellett puhítani, mire rászánta magát az eladásra. Nála esővizet nem látott a „Szergej”, inkább busszal utazott, ha esett. A havat is csak mostani tulajdonosánál ismerte meg, aki 2002. óta birtokolja. 

 

 

A háznál egyébként egyéb „régiségek” is találhatók, a testvér büszkén mutatott egy kilencven százalékos készültségű Danuviát, de van pedálos Simson, Dongó, veteránkorú, mindennapos használatú traktor, nagyon régi emelőtargonca felújítás alatt, csakhogy a legfontosabbakat említsem, tehát a fiatalok is erősen fertőződtek a „veterános” szenvedélytől.

 

Csaba a Lada jövőbeni sorsát illetően elmondta, mindent megtesz azért, hogy minél szebb állapotban őrizhesse meg, csak hobbijárműként használja, s ha lehet, nem válik meg tőle.