|
FIAT-tulajdonosként és kabriórajongóként minden találkozáskor megcsodáltam Bánkuti-Hermann Béla kocsiját, amelyet FIAT 850 Sport Cupéból épített. Amikor lehetőségem nyílt rá, behatóbban megismerkedtem vele. Béla néhány évvel ezelőtt egy másik kupé restaurálásával foglalatoskodott, amelyhez egyszerűen nem talált tetőkárpitot. Barátjának sörözés közben panaszkodott erről, aki egyszerűen azt ajánlotta neki, vágja le a kocsi tetejét. Az ötletet tett követte, le is vágta, bár nem a szóban forgó autóét, hanem egy 1971-es második szériás kupéét, s a tetőkárpit problémája ezzel valóban meg is oldódott. Adódott azonban számos másik, hiszen ezzel máris a kabrióépítés közepén találta magát. Kreitl Feri bácsi – maga is veterános és mérnök ember lévén – vállalta a tervek elkészítését, nem ez volt az első nyitott tetejű, amelyet papírra álmodott. Az első tervet ennek ellenére az engedélyező hatóság visszadobta, mondván: előre fejtámlás üléseket tegyenek s az s az összes üléshez biztonsági övet. Az átépítéshez egy év határidőt adtak. Az első lakatosnál három hónapot állt az autó, ő bele sem kezdett. Végül egy veszprémi műhely végezte el a munkát, a csúszások miatt viszont egy évvel meg kellett hosszabbítani a határidőt. A kocsiszekrény merevítéseket kapott a küszöbbe, alatta, fölötte, s a műszerfal alá. A B oszlop megerősítésével létrejött a bukókeret. Az összerakás következett. A fékekkel sokat kellett nyüglődni, de aztán ez a probléma is megoldódott. Így két év alatt készült el az autó. Természetesen semmi nem ment olyan könnyen, mint ahogy azt én távirati stílusban vázolni próbáltam, sok apróbb-nagyobb problémát meg kellett oldani. A műszaki vizsgán elsőre átment. Az egész bizottság lemászott az aknába, s Béla remegő lábbal várta, mit mondanak. Nem találtak kifogást. Hamarosan elkészült a padlószőnyeg, majd a tetővászon is bordó színben, a tulajdonos tervezésében. 1994-ben vette ezt a kocsit – még jogosítványa sem volt ekkor – s tíz év múlva tudott vele autózni. A 2004-es forgalomba helyezés óta nyolcezer kilométerrel mutat többet az óra számlálója, s a sárga kedvenc jól bírja a gyűrődést, nem tekeredik a karosszéria. A találkozókon és az utcán egyaránt sok nézője akad, közömbösen nem lehet mellette elmenni. Bár a FIAT 850-es típuscsaládnak gyári kabrió változata is volt, azt hiszem ezzel a munkával a torinóiak előtt sem kellene szégyenkezni.
Németh Imre és a Veterán Autó és Motor engedélyével.
|