Miért vesz valaki veterán autót? Természetesen, legtöbbünket gyerekkori élmények motiválnak, a család első autója, esetleg a szomszéd Szabó bácsi, vagy az ügyvéd rokon féltve őrzött kocsija hagy bennünk halványuló, de azóta is keresett emlékeket.

Lehetséges motiváció százszámra akad. Amiben szinte mindegyik közös, hogy kötődést, érzelmeket, hovatovább szerelmet eredményez. A szerelem pedig köztudomásúlag elvakít (nem öl és butít, az az alkohol), ami semmiképpen sem egészséges állapot egy olyan projekttel összefüggésben, amely - bár sok örömmel és más jóval kecsegtet -, még józan ítélőképesség birtokában is hatást gyakorol Rád, a szabadidődre és a családi kasszára egyaránt.

A lenti történet kitalált, de - bevallom -, nem nélkülözi a valóság alapot. Az írás nagy része saját élményekből táplálkozik, bár szerencsémre a szenvedő alany szerepét viszonylag ritkán szabta rám a sors. Zsé amolyan "orvosi ló", aki a lelkes, de kevés szakértelemmel bíró veteránost testesíti meg. Tele van jó szándékkal, de mégis, minden igyekezete ellenére tipikusnak számító hibákat követ el, amely végül akár szárnyát is szegheti az álmának.

A szöveg talán könnyedre sikerült, de semmi esetre sem a valaha póruljártakon való gúnyolódás a célja. Éppen ellenkezőleg! Szeretném, ha a "veteránozás" mindenkinek csak örömet hozna, és a lelkesedés, a jóakarat minél több öreg jármű "életét" mentené meg.

Ennek érdekében egy cikksorozat összeállását tervezzük. A cikkekben nem csak az elkövethető hibákat vesszük sorra, de segítünk egyfajta rendszert is felállítani, legyen szó az autód kiválasztásáról, vagy akár a restaurálással kapcsolatos teendőkről.

Addig is olvasd el ezt a kis írást, és ujjgyakorlatként próbáld meg kiszűrni az összes apróbb-nagyobb hibát, amit képzeletbeli barátunk, Zsé a történet folyamán elkövet. De vigyázz! Ahogy a Discovery Channel kaszkadőrös és kísérletezős műsoraiban is elhangzik: az itt leírtakat semmiképpen ne próbáld ki !

Zsé már régóta szemezett a Veterán Autóval. Egy konkrét típusra vágyott. Olyannyira, hogy vidéken járva, az útra nyíló, tyúkketreces-tákoltgarázsos hátsó udvarokon már messziről kiszúrta a jól ismert formát. Egyszer látott egyet valami lakótelep parkolójában is. Elvétve az is előfodult, hogy a forgalomban, a szembejövő sávban találkozott a típus képviselőjével, olyankor mindig valami jóleső öröm bizsergette meg a szívét. És most eljött az idő, végleg eltökélte magát. A frissen vásárolt szaksajtó hirdetés rovatát böngészi, de tudja, hogy az interneten is körül fog nézni, mielőtt meghozza a döntést.

A kutakodást siker koronázta, összeállt egy kis lista a figyelemre méltó ajánlatokból. Zsé még aznap megérkezik az első címre, ahol pár tiszteletkör után a hirdetésben szereplő Veterán Autóhoz vezetik. Emberünk szíve zsong, simogatja a poros lemezeket. Kezével árnyékolva benéz az autó szélvédőjén, az ajtót csak unszolásra nyitja ki, annyira meg van illetődve. Közben a tulajdonos (idős bácsi kardigánban és műbőr papucsban) büszkén elmond jó pár bizalmas információt, amelyből egyre nyilvánvalóbb, hogy mennyire jó döntés volt elsőként erre a címre jönni;

• Az autó 6 évvel ezelőtt teljesen fel lett újítva. Mikor készen lett, már nem jártak vele, azóta itt áll, letakarva a kocsibejárón.
• A forgalomból kivonták (abból a pici nyugdíjból nem telik a fenntartásra), csak le kell vizsgáztatni és már kapja is a rendszámot.
• Hiánytalan és természetesen üzemképes (na, az lehet, hogy picit szorul néhol, be kell majd járatni)
• Van hozzá egy szekérderék pótalkatrész.
• +A Nem Várt Bónusz: ez egy különleges, Speciál kivitel, az országba összesen 3db került annak idején. Kitűnő restaurálási alap.

Az autó mellett szóló érvek erősek, és meggyőzőek, így próbára kerül sor. A jármű kicsit nyikorog, itt-ott rozsdás, az ajtót belülről nem lehet teljesen becsukni, a kárpit (?) szokatlan szagot áraszt, de a motor valóban indul. Ez pedig döntő jelentőségű, úgy tudja. Ha egy autó 6 év egy helyben állás után is képes a "saját lábán" közlekedni, ugyan mi baj lehet vele? Az utcára azért nem viszik ki, laposak a gumik, meg hát érvényes forgalmi sincs, végtére is.

Vevő és eladó egymás tenyerébe csapnak, az autó egy tréler hátán utazva megérkezik az új tulajdonos hétvégi házának kertjébe. Zsé boldog, nézegeti a kocsit, közben felfedez pár szépséghibát. Persze, nem új autó, majd apránként rendbehozza.

Másnap áthívja a műszaki beállítottságú szomszédot (valami autós szakmában dolgozik), hogy egy hozzáértő is szentesítse a jó vételt. Az ismerős komolyan veszi a feladatát. Lemezt kopogtat, kinyit mindent, amit ki lehet, alánéz, beindít, félfenékkel beülve, dagadt gázfröccsökkel bőgeti a motort, majd kiszáll és kárörvendően mondja a verdiktet: lesz mit csinálni rajta. Más szavakkal, ez az autó, ebben a formában soha nem megy át a műszaki vizsgán.

Zsé szívében a kezdeti csalódottságot szinte azonnal mindent elsöprő elszántság váltja fel. Megszületik a döntés, az autót restaurálni kell! Az ismerős egyetértően bólogat és megígéri, hogy segít majd ebben-abban. Azt is megemlíti, hogy bár az autó egy romhalmaz, de egy nagy múltú márka képviselője. Ezekhez mikrofilmen elérhető a teljes alkatrész-katalógus, cikkszám szerint rendelhető, ami csak kell. Ez a nyugat, nem Zsiguli. Nevetnek.

Zsé újra lendületbe jön, titokban erre vágyott: hozzájutni egy ritka veterán autóhoz, amelyet saját kezűleg újíthat fel. Néha, de szigorúan csak nyári délutánokon lemossa majd, és megy vele egy rövid kört, hogy kondícionálja az akkumulátort, meg a kenés miatt, ezt mondták. Néha befekszik a kis ékszer alá, javítani, hogy aztán, mikor elkészült, elégedett arccal hallgassa a motor egyenletes dohogását. Majd sok-sok év múlva az unokái versengenek a drága kocsiért, de Ő nem adja oda, csak a leginkább rátermettek ...  Még valami becenevet is kéne adni neki? Álmodozik.

Nosza, elő ismét a szaksajtót, mit írnak, hogy is megy ez? Az újdonsült tulajdonos olvasgat, végül levonja a következtetést; minden restaurálás alapja a homokfújás. Naná, hiszen a karosszériának fémtisztának kell lennie, hogy lássuk, mit kell rajta javítani. Persze, ehhez szét kell szerelni az autót. Hívja a műszaki beállítottságút, de az sajnos éppen nem ér rá. Ellenben rávilágít, hogy a szétszereléshez nem kell szakértelem, a lényeg, hogy minden meglegyen, amikor össze kell rakni a felújítást követően. Jó, hát csak képes elpakolni pár dobozt.

Emberünk nem igazán ért az autókhoz, de a csavarhúzót, villáskulcsot tudja kezelni. Különösen férfias gesztusnak érzi, ahogy olajos kezét az örökölt munkásnadrágba törli, mielőtt a sörért nyúl. Ahogy telnek az órák, egyre rutinosabban dobja félre a frissen lebontott alkatrészeket. Az elektromos kábelek egy részét sikerül rendben lekötni, de a makacsabb drótokat egyszerűbb elvágni a kombifogóval. Mindegy, mert ilyen koszos, oxidálódott saruval szerelt drót úgysem maradna meg a frissen restaurált kocsiban. Majd később pótolva lesz.

Akár azok a vacak, rozsdás csavarok. Az érdekesebb formájú, vagy jobb állapotú kötőelemek egy kupacban gyűlnek az egyik dísztárcsában, de a gyanúsabb külsejűek mennek a földre, vagy a kukába. Nem probléma, mivel manapság mindenféle csavart be lehet szerezni bármelyik barkács áruházból, kilóra. Vége a hétvégének, az autó darabokban. A csupasz karosszéria a futóművön gurítható, a kormánnyal irányítható, ideális megoldás az esetleg elhúzódó munkához. Ahogy kell. Az alkatrészek papírdobozba, zöldségesrekeszbe, TESCO-zacskóba kerülnek, a nagyobb holmik, mint az ülések, a kárpit, vagy a motor egy kupacba, a fal mellé. Rengeteg holmi, nem gondolta volna. Hogy elférjenek, a hétvégi ház minden rejtettebb zugába kerül belőlük, a kis padlásra, a szerszámoskamrába, még a lépcső alá is.

A következő hétvégén ismét jön a tréleres haver, viszi az autót a homokfújóhoz. Mielőtt indulna, azt a tanácsot adja Zsé-nek, hogy dobjon még fel pár holmit, amit le akart tisztítani. A homokfújónak szinte mindegy, ő meg csak jól jár, fogynak a tennivalók. Így kerül az utastérbe egy felni, két lengőkar és egy pár kisebb csetresz, a műbőr papucsos Papa hagyatékából.

Néhány nap múlva kész a homokfújás. Késő délután hozzák meg az autót, már csak arra van idő, hogy egy nagy nejlonnal letakarják az alapozóval vékonyan lefújt karosszériát. Másnap első dolga, hogy megnézze a kész munkát a napvilágnál is. Bizarrul fest a kocsi így szürkén, de van még valami. Horpadások itt is, ott is! A gépháztetőn, az ajtókon és szinte minden nagy felületen. A műszakis szomszédról közben kiderül, hogy korábban valóban autószerelőnek tanult, de jelenleg egy autósboltban dolgozik, mint áruszállító (hát ezért mondta, hogy tud segíteni a katalógusból rendelésben!). Akárhogy is, csak szakmabeli. Lám, a horpadások okát is tudja, azt mondja, hogy ezeket a fúvókán nagy nyomással kiáramló homok követte el. Sebaj, hiszen úgyis lakatolni kell.

Már csak egy jó szakembert kell keríteni, aki elvállalja a teljes restaurálást olcsó pénzért. Végülis, a jelenlegi állás szerint az autó szétszedve, letisztítva, semmi más dolga, mint kicserélni a korrodált lemezeket és kiegyengetni pár horpadást. 

Röpke pár hét keresgélés után meg is van a mester. Igazság szerint ő volt az egyedüli, aki "normális áron" elvállalta, a többiek arany árban mérték a munkát, ráadásul lerítt róluk, hogy valójában hozzá sem akarnak kezdeni egy ilyen szép feladatnak. A könnyű pénz motiválja az ilyeneket, le- és felcsavarozni egy sárvédőt - ezek is az autósboltos szomszéd szavai. Nincs ezeknek szívük.

Az autó ismét trélerre kerül az alkatrészek nagy részével együtt, majd egy könnyed túrát követően megérkezik a műhelybe. A szaki körüljárja, cseppet felkerekíti a vállalási összeget és megjelöli az átadás legkorábbi időpontját. Fél év múlva?! Érthető, más munkája is van, a restaurálás pedig lassú, precíz folyamat, amit ráadásul most bagóért végez el. Csodák nincsenek, ezt Zsé is belátja, megértő és kompromisszumkész, csak legyen gyönyörű végre a kicsi kocsi.

Az idő boldog várakozásban telik. Zsé tudja, hogy minden pillanattal közelebb kerül az Álomhoz, mikor majd kigördül az első próbakörre a csillogó-villogó csodával. Az internetet böngészi képek után. Nem talál sokat, de a szebbeket szinte naponta megnézi. Időnként kiautózik a műhelyhez, de a karosszériát többnyire az udvar különböző pontjain leállítva találja (leginkább hátul, hogy ne legyen útban), a már igen-igen megtépázott nejlon ponyva alatt.

Eltelt a tél, a tavasz, elmúlik a kitűzött átadási dátum is, de a munka csak lassan halad. Közben az egyes elemek lebontása során kiderül, hogy az elvégzendő javítás jelentősen nagyobb, mint ahogy az első felméréskor, kartávolságról látszott.

Problémát jelent az is, hogy a kocsihoz vagy 20 éve semmilyen alkatrészt nem kapni, a márkakereskedőtől való rendelés pedig egy rózsaszínű álom volt csupán. A képviselet szerint, ha volt is mikrofilm, évtizedekkel együtt selejtezték, azt meg csak nem gondolták komolyan, hogy a présformát anno félretették, hátha kell valakinek egy-egy alkatrész az űrkorszakban? Nem, nem. Ez nem Volkswagen Bogár, 123-as Merci, vagy FIAT 500-as, ez egy igazi különlegesség. A megoldás a bontó lehetne - ha lenne ott éppen ilyen modell, bár kétséges, hogy az is milyen állapotban. Akkor esetleg típusidegen alkatrészből kell átalakítani a szükséges elemet! Vagy a kézi munka, 1-2 tábla lemezből ki lehet hegeszteni bármit. Ezt is csak emberek csinálták, nem?

Ráadásul igaza volt az előző tulajdonosnak, a donor tényleg egy különleges kivitel, amelyről a szakkönyvek is éppen csak említést tesznek. Nem véletlen, hogy még utángyártott alkatrészeket sem kapni hozzá. Látszik ez azon is, hogy a lebontott alkatrészek közül nem egy szintén más autótípustól származik, ahogy a korabeli iparos áthidalta a 35 évvel ezelőtti alkatrészhiányt.

Több, mint egy év telt el azóta, hogy a Veterán Autó begördült a műhely udvarára. A mester egyre zordabb. Elege van már a kuncsaft látogatásaiból, a kukacoskodásából, de főleg az udvaron kerülgetett szerkezetből. További előleget kér, hogy egyáltalán folytassa a felújítást. Most már emberünk is megmakacsolja magát! Bedobálja az utastérbe a szem előtt lévő, kész-félkész alkatrészeket és dobozkákat, majd sértődötten hazaszállíttatja a jobb sorsa érdemes oldtimert. Végülis, amíg otthon áll, legalább biztonságban van, és ha nem is halad a restaurálás, de legalább nem emészt fel újabb tízezreket.

Ősz van. A szokásos kerti munkák miatt Zsé a hétvégi háznál matat. Munka közben néha vet egy pillantást az enyhe szélben halkan zörgő, nagy kupacra, ami a Veterán Autót rejti. Egyszer csak nem állja meg, lekerül a nejlon a térdig érő gazban álló autóról. Hősünk elhűlve látja, hogy a nemrég javított karosszériát sok helyütt vörös rozsdaréteg borítja. Nem rest, egy újabb hétvégét, nem kevés csiszolópapírt és rozsdagátló-alapozót áldoz a dologra. Végül még egy szinte új nejlon is kerül a műre.

Tél. Zsé őrlődik, már az interneten látott képek sem hozzák izgalomba. De valójában nem is nézeget képeket. Egyre kevesebb reményt lát hajdani álma beteljesülésére. A valamikori lelkesedést a kiábrándultság, és a csalódottság váltja fel. Végül nehéz döntést hoz. Hogy az autónak újabb esélyt biztosítson, hirdetést ad fel az alábbi szöveggel: "XY Speciál típusú, oldtimer-különlegesség homokfújva, igényesen, 80%-ig felújítva, friss korrózióvédelemmel, rengeteg tartalék alkatrésszel, helyhiány miatt sürgősen eladó."

A szembetűnően alacsony áron hirdetett autóhoz hamarosan jelentkezők érkeznek. A tulajdonos az első ócskavas-kereskedőket még felháborodva zavarja el, de egyre kevésbbé bántja a gondolat, hogy a kocsija egy présgép alatt végzi.

Szerencsére egy napon fiatal srác (vajon van ennek jogsija?) érkezik a barátaival, minden bizonnyal veterán rajongók. Lelkesek, Zsé egy korábbi önmagát fedezi fel bennük, picit meginog, talán nem is kéne eladni..? Aztán győz a józan ész. Az áron még vitatkoznak egy kicsit, de végül a régi tulaj megadóan bólint: legalább nyugodtan alszik, hogy a kocsi mégis jó kezekbe került. A srácok közben vizsgálgatják a kocsit, tovább lelkesednek, majd közös erővel az utánfutóra rakják az autót és a kocsibejáróhoz hordott alkatrészeket. Minden megvan, saját kezűleg szedtem szét! - nyugtatja meg őket Zsé.

Kis idővel később az autót egy másik udvarban letolják az utánfutóról. A dobozokat és az alkatrészeket sorban behordják a nyitott sufniba, a sarokban porosodó, dupla vezérműtengelyes FIAT Argenta-motor, és az ötsebességes váltó mellé. A srácok tanakodnak, hogy vajon hogy fér majd el ekkora motor az öreg karosszériában? De a lelkesedés töretlen; nem jelenthet ez akkora gondot, mióta a kézi flexet feltalálták. Jó gép lesz ez, igazi különlegesség. Leesik majd az álla mindenkinek, a különleges forma, meg a füstölő gumik láttán!

Leszáll az este, a fiúk elindulnak hazafelé. Az udvaron csak a téli holdfényben fürdő Veterán Autó és néhány, a zúzmarás földre hullott, apróbb alkatrész marad...

Ugye, Te semmiképpen nem követnéd el ezeket a hibákat, nem hagynád, hogy egy veterán autó ilyen méltatlan sorsra jusson? Sajnos, elképzelhető, hogy avatatlan kézbe kerülve számos oldtimer kerül hasonló csávába. Pedig egy kis odafigyeléssel a felsorolt hibák mindegyike elkerülhető!