|
Idén szeptemberben, egy nappal előbb indultunk az imolai veterán-börzére. Ennek köszönhetően Makk Gabival és Sebők Andrissal sikerült látogatást tennünk az olasz autógyártás két fellegvárába: Torinóba, ahol kedvenc Fiatjaink készültek, illetve Milánóba, a sportos Alfa Romeók szülőföldjére.
Első úti célunk a " Centro Storico FIAT", vagyis a FIAT Múzeum volt! Út közben el-elábrándoztunk a hamarosan elénk táruló csodán, a gyönyörű olasz kocsikon, a sok kis titkos, első kézből való, gyári (!) információn, melyek majd megannyi kínzó technikai kérdésre adnak választ.
A röpke 14 órás kocsikázás után már-már frissen, kipihenten találtuk meg az emlegetett intézményt. Jó néhányszor körbejártuk a háztömböt, mire ráébredtünk, hogy ott bizony egyetlen múzeum sincs. A falak és a zárt ajtó nem egyebet, mint egy céges irattárt rejtenek ...
Próbáltunk megerősítést nyerni és visszakapni a FIAT-múzeumról szőtt édes álmainkat, de hasztalan. Táblát, vagy hasonlót hiába kerestünk, hogy egyáltalán jó helyen jártunk, azt is csak egy kaputelefonra bigyesztett feliratból tudjuk, de ennek szorgalmas nyomkodására sem nyertünk bebocsátást. A sikertelenség okán kissé lelombozódva néztünk szét a környéken és két saroknyira a "tetthelytől" meg is találtuk, amiért mégis érdemes volt ennyit utazni: az Olasz Nemzeti Autómúzeumot! Az álmok lám, mégis megvalósultak: a technikai érdekességekkel teli tárlat felöleli az olasz automobilizmus történetét a kezdetektől egészen napjainkig! A gyűjtemény ráadásul nem kizárólag hazai gépekre szorítkozik! Ugyanúgy láthattunk XVIII. századbeli gőzautót, mint -nagy meglepetésünkre-, Trabantot. Az ötvenes évekbeli sugárhajtású autó mellett békésen megfér a "Csillagok Háborúja"-t idéző, duplatestű sebességi rekorder-motor, ahol az egyik fél-testben a pilóta, míg a másikban a motor helyezkedett el. A Múzeum megtekintése után a Pó folyó partján haladva hagytuk el a várost.
Utunk Aresébe folytatódott tovább. Ebben a Milánótól északra fekvő kisvárosban található az Alfa Romeo gyár és persze a -múzeum.
Megérkezésünkkor ismét szomorú látvány fogadott bennünket. A nagy múltú gyár nagyrészt kihalt, az udvart, ahol régebben százszámra sorakoztak a gyönyörű autók, most gaz veri fel.
Rövid keresgélés után megálltunk a gyár egyik kapujánál, hogy megtudakoljuk, hol találjuk a múzeumot. Jó helyen jártunk, éppen a bejáratba botlottunk - mint azt az igen segítőkész kapuőr tudomásunkra hozta. Belépődíjat nem is kért, csak egyikünk útlevelére tartott igényt. cserébe kaptunk tőle belépőkártyát és néhány baráti jótanácsot az útirányt illetően.
Egy kanyar után már meg is találtuk a Museo Storico Alfa Romeo épületét. A múzeum maga öt szintes, ebből két szint van a talajszint felett, a többi "szuterén".
A kiállítás gazdagon illusztrálja a patinás márka történelmét. Gyakorlatilag minden megtalálható itt, ami az Alfához köthető. Legendás versenyautók, prototípusok, gyönyörű utcai autók, repülőgép motorok sorakoznak egymás mellett.
Az épületben teremtett lélekkel nem találkoztunk, néhány érdeklődőt kivéve, akik velünk együtt érkeztek.
Sajnos, a kiállított gépek megvilágítása nem igazán kedvezett a fényképezésnek, leginkább ennek tudható be az itt készült képek gyenge minősége. (Sőt, mint kiderült, nem is lett volna szabad fényképezni, legalábbis a kifelé menet felfedezett felirat ezt hirdette. De azt hiszem, ez most már mindegy ;-)
A kapuhoz visszaérve, még beszélgetésbe elegyedtünk az őrrel. Elmondta, hogy Aresében már gyártás nem folyik, azt Nápoly mellé helyezték át. Az egykori gyár helyén csak a fejlesztés, illetve az adminisztráció maradt, ezért tűnik ennyire kihaltnak minden. Ezután még kedvesen útbaigazított, hogy szállásunk felé haladva merre tudjuk kikerülni a kezdődő esti csúcsforgalmat.
A nap zárásaként is akadt izgalom. Végül néhány óra leforgása alatt, igazi kalandregénybe illő módon sikerült szállodánkat is meglelni Reggio Emiliában és holtfáradtan bár, de elégedetten ájultunk álomba. |
Az irattár elsősorban a kutatókat szolgálja ki, ezért mindenképpen be kell jelentkezni.
A nyitvatartás 9:30-17:30 minden hétköznap, de 12:30-14:30 -ig ebédszünetet tartanak :-)