------------------

1998. Egy forró nyári nap, Budapest, Prielle Kornélia utca. Autóvásárlás, én voltam az egyik főszereplő. 

Az udvaron körbenéztem a gépet. A két küszöb és a padlólemez erősen korrodált volt, de a még egy évig érvényes műszaki vizsga sokat nyomott a latban. A próbaút során a motort és fékeket rendkívül gyengének találtam, a gumik még úgy-ahogy használhatók, ezeket röviddel azelőtt cserélték, mert a rendőr ki akarta vonatni a forgalomból az agyonkopott gumik miatt. 

Jól kezdődött: András, a Tulaj kis táskája az iratokkal együtt a gépház tetőn maradt a próbaút során. A környező utcákban megtett néhány kör után szerencsésen megtaláltuk, nem esett le. Kifizettem a 70 ezres vételárat, bár az eszemmel tudtam, hogy nem kéne megvenni ilyen állapotban, érzelmi alapú döntést meghoztam. Elindultam Szolnokra, nem sejtve, milyen viszontagságos út vár rám.

Az akkor még vadonatúj Lágymányosi hídon áthajtva, rögtönzött veterántalálkozón vettem részt, egy vajszínű Zastava 750-essel találkoztam. Első meglepetés az FTC-stadionnál ért, amikor a kereszteződésben leállt az autó és nem indult. Félretoltam és vártam, hogy az akku összeszedje magát (mint később kiderült, rossz volt a töltés). 

20 perc múlva sikerült beröffenteni, meg sem álltam... egészen Ferihegyig. Itt egy stoppos állt az út szélén, akiben azonnal felfedeztem az alkalmi munkaerőt (jó lesz autót tolni). Meg is álltam, csakhogy látva az autó állapotát, ő meg nem akart beszállni. 

Nem értettem, mi ez a finnyáskodás, amíg meg nem hallottam a hűtővíz rotyogását. Ez bizony felforrt. Némi visszahűlés után Vecsésig jutottam, ahol kiegészítettem a hűtővízkészletet. Egész komoly távolságokat lehet ezzel a géppel megtenni...

A tempóm 70 körüli volt. Lehet hogy ment volna 80-at is, de akkor biztosan kinyírom a motort. Üllőn a Peugeot-szervizbe betértem tanácsadásért, ahol azonnal és ingyen (!!!) megnézte a szerelő. Hengerfejes - hangzott a verdikt. Ma már szinte elképzelhetetlen segítőkészséggel találkoztam, ha már Peugeot, adjunk neki egy képzeletbeli Becsületrendet.

 

 

Különös érzés fogott el, mikor Monoron az autósboltnál megálltam vizet töltögetni: itt már jártam. És valóban, négy évvel korábban az akkor vásárolt Volvo (DAF) 66 -osom éppen itt döglött be. A történelem ismétli önmagát. 

(Akkor a kiérkező segélyszolgálatos szakember a DAF-on jól megemelte az alapjáratot, nem sejtve, mit idéz elő (a kuplung kapcsolása a DAF-on fordulatszámfüggő). Ki is fizettük egy Autóklub kártyával, amely mint később észrevettem, egy éve lejárt. Fizettem volna neki egy ebédet is, ráadásnak, de nem fogadta el. De vissza 1998-ba, a Fiathoz.)

Cegléden újbóli pihentetés és hűtővíz kiegészítés következett, majd meglátogattam az akkor már negyedik éve ott álló, fentebb említett DAF-ot, melyet a Volvo márkaszervízben egyszerűen nem tudtak összerakni. 

 

Innen már csak 30 km volt Szolnok. A kb. 100 km-es utat négy és fél óra alatt sikerült megtennem. Legnagyobb meglepetésemre a fogyasztás közel 15 liter volt százon! A tápszivattyúból és a csőkötéseknél erősen folyt a benzin, a karbi alatt a kis tálcán szintén állt az üzemanyag, szerencsére nem gyulladtam ki. 

 

A kis beteget még aznap kezelésbe vették a helyi szervizben: AC pumpa csere, kompressziómérés: a 7-es kompresszió igen jónak számított, de volt 5,5-ös henger is.

A műhely vezetője, Laci bácsi még 10 perccel zárás előtt is beállította a gyújtást, megjavíttatta a széthullott ajtózárat, köszönet érte. 

Ez volt az EYH-191 első napja nálam. Másnap feszültségszabályzó-csere, kapott egy raktárkészletből maradt Wartburg-szabályzót, mondván; nem tipustiszta, de legalább működik.

 

A mindennapos használatban figyelni kellett (erre az eladó is figyelmeztetett), hogy a féfolyadékszintet mindig ellenőrízzem. Ez életfontosságú volt, mert igencsak gyorsan fogyott. Mint kiderült, az első fékhengereknél folyt a lé, nemcsak hogy fékhatás alig volt elöl, de még le is kente a fékdobot. Az első napokban egy hirtelen fékezésnél nem voltam biztos benne, hogy megáll, olyan ideges lettem, hogy három napig bele sem ültem. 

Minden egyes látogatás a szervizben húszezres tétel volt 12 éve... és mondhatom, elég sűrűn vittem oda.

 

Közben súlyos identitászavara támadt az öreg vasnak. Hiába nézegettük, a húzókilincses kivitel és alvázszám alapján 1971-es nem lehetett, 1967-esnek kéne lennie. A generátorba is 67 van ütve. Itt valamit összecseréltek, vagy az autót, vagy az iratokat. Akkor a rendszáma sem IC-s volt, hanem C-betűs kellett hogy legyen?

A karosszéria is "érdekes" formájú volt, mert a csomagtartó fedelet akárhogy állítgattam, nem sikerült pontosan szintbe hozni a sárvédővel, az egyik oldalon mindig túllógott. Mint kiderült, az autó egyik oldala rövidebb volt mint a másik, a sárvédő kifelé domborodott, valószínűleg egy korábbi törés nyoma. 

 

További extra felszerelés a padlólemezen keletkezett szellőzőnyílás, mely egyre nagyobb lett. Ahogy közeledett a tél, egyre köhögősebben indult a motor is, az utcában elindulás előtt bemelegítő kört kellett futni hatalmas kipufogó-durranások közepette. 

A ráérősebb lakók különösen sötétben élvezték az indulás körüli procedúrát, mivel a rátákolt Lada (vagy milyen) kipufogóból időnként lángok csaptak ki, amikor a lerakódott benzin begyulladt. Igazi látványosság lehetett.

Egy ilyen alkalommal hatalmas durranással ki is lyukadt a dob, attól kezdve az utamba eső riasztókat rendszeresen beindítottam. Amikor éjszaka hazafelé jöttem, állítólag már két kilométerről hallani lehetett. 

 

De ez már a vég közeledtét jelezte. Az autó utolsó telén jeges vízbe hajtottam és összefagyott a kormányfüggőcsapszeg. Bizony megizzadtam vele, mire beálltam egy parkolóhelyre. Utolsó üzemnapja egybeesett a műszaki lejártával, a végsőkig szolgálta gazdáját. 

Én is őt, egy év alatt kb. 100 ezret ráköltöttem. Végül bízva a feltámadásban őrízgettem még egy éven át, de amikor az ajtót bevágva leesett a küszöb, rájöttem hogy vége. Alkatrészei azóta a másik FIAT 850 -esem túlélését segítik. Nyugodjon békében.

 

Anno, az adásvételkor András, a Tulaj azt mondta, ez volt a jobbik nyolcötvenese. Azóta is gondolkozom rajta, milyen lehetett a másik?

 

 

EYH-191 (IC-75-78) emlékére