Évek teltek el, mióta tulajdonomban volt egy viseltes III. szériás FIAT 850 Sport Coupé. Érvényes forgalmi engedéllyel, zöld kártyával vettem Budapesten, saját erejéből gurult haza Berkenyére, minden gond nélkül. Még ugyanazzal a lendülettel garázsba is álltam vele, igyekeztem megvédeni az időjárás vas fogától. Célom az volt, hogy évente egy-egy részét (karosszéria, futómű, motor, kárpitok) felújítom. Tervezgettem, milyen szép lesz egy sötétkék blokk a tűzpiros autóban, ezüstszürke acélfelnik és miként fogom - utolsó fázisként - a belső kárpitozást kicsit több fabetéttel feldobni, mert munkahelyemen is autók belső faborítását készítettük.

 

Teltek a hónapok, néhány apró halaszthatatlan betegségét orvosoltam, de nem volt időm egy-egy nagyobb feladatba belekezdeni. A hónapokból év lett és szegény autó csak várt a szebb napokra. Közben néha beindítottam, gurultunk egy kört, bátyám kisfia is rögtön szívébe zárta, azóta is emlegeti. Ha kiálltam a garázsból, gyönyörködtem benne, s még mindig a fenti álomképeim lebegtek szemeim előtt. 

 

Azonban meg kellett barátkoznom a gondolattal: annyi időm nem lesz a következő 35 évben, amennyit a lelkiismeretes rendberakásra szánnék, így az autó eladása mellett döntöttem. Meghirdettem, azonban idő közben lejárt a vizsga érvényessége. Sokan érdeklődtek, de a fenti hiányosság sokszor jelentette az üzlet meghiúsulását. A jármű ugyanis addig nem átírható, míg nincs érvényes műszaki vizsgája!

 

Gondoltam, időpontot kérek a műszaki állapot felmérése végett a közeli város Vizsgáztató Bizottságától, és mellé útvonalengedélyt az adott napra. Ezen okmánnyal a zsebemben, büszkén indultam bemutatni a gépet. A műhelyben persze rögtön érdeklődők gyűrűjébe került a jármű, régi történeteket meséltek, melyekből csak a közös konklúzió maradt meg bennem:

 

"A FIAT 850 soha, senkit nem hagyott az út szélén, probléma esetén is mindig hazavitte a benne utazókat!"

 

Megtörtént a szemle: javítandó az olajcseppenés a kormánymű végén, a lengéscsillapítók, itt-ott a karosszéria, aztán meglesz a friss pecsét a forgalmiban – mondták. Hazafelé kis kerülővel mentem, a szebb, autómentes utat választottam. Persze, a szokott helyen épp forgalmi ellenőrzést tartott a kétfős hatóság akik – jó fogást remélve – rögtön kiemelték a kopottas külsejű Sport Coupét.

 

A jármű lejárt papírjait adtam oda először, s kicsit megviccelve őket az útvonalengedély utoljára maradt. Nem ismerem a kártyajátékokat, de az mindent vitt! A szabályosan kiállított útvonalengedélyt látva végül megenyhült a kezdeti szigor, olyannyira, hogy az én papírjaimat már nem is kérték, pedig minden rendben és érvényes volt! Jó utat kívántak, s visszaültek egy lehajtott sorompóra, élvezni az őszi napsütést.

 

A slusszkulcs elfordításakor nem tekert az önindító, ekkor jutott eszembe, hogy az akkumulátorból elillant a huncutság, mert a töltéssel valami nem volt rendben. Most mi lesz? A rendőri szervek látszólag tudomást sem vettek a küzdelmemről, ezért gondoltam, odaszólok: Van egy kérésem! Meg kellene lökni az autót!

 

Meglepően segítőkészek voltak, meglendítettek és másodikban azonnal életre kelt a kis lóerőmű. Az ablakon visszaintve köszöntem meg segítségüket és elmosolyodtam, mert eszembe jutott a rendőrök jelmondata…"Szolgálunk és Védünk" majd nemsokára hazaértem. A fentebb említett igazságot pedi azóta már én is csak megerősíteni tudom!

 

Ősz óta az autónak másik gazdája van, aki remélem új életre fogja kelteni.

 

Történetemet itt befejezem, de ez csak egy fejezet végét jelenti. Kinéztem egy felújított autót, szeretném megvenni, s bízom abban, hogy a hatóság efféle segítségére többet nem lesz szükségem.