Az úgy kezdődött, hogy 1968 nyarán Apám a Moszkvics 407-esét egy FIAT 1500-asra szerette volna lecserélni...

 

Az Esti Hírlap egyik számában rá is bukkant egy apróhirdetésre, amelyben egy ilyen kocsit kínáltak eladásra. Felhívta a megadott telefonszámot és másnapra egy találkozót beszélt meg az eladóval. A tulaj egy benzinkutas volt, az Országház közelében lévő (Áfor) benzinkútnál dolgozott, ott lehetett megnézni a kocsit. Azt mondta, Olaszországban él a testvére és küldi neki az új kocsit, azért akarja ezt most eladni.

 

Apámnak megtetszett a kocsi és meg is akarta venni, de nem volt elég pénze hozzá. Volt viszont a takarékban 50 ezer Forintja és a Moszkvics 407-ese. Az eladóval megegyezett, hogy az egy hétig visszatartja neki a Fiatot. Vagyis, ha egy héten belül el tudja adni a Moszkvicsot, akkor meg tudja venni a Fiatot.

 

Apámnak még azon a héten, vasárnap Miskolcon sikerült is túladnia a Moszkvicson. A vevő aki, Miskolc mellett lakott, hazahozta Nagyvisnyóra, az volt a próbaút. Szüleim másnap, hétfőn együtt mentek Pestre megvenni a Fiatot. Az eladó egy 40 év körüli férfi volt, Hauber Ernőnek hívták. A XII. kerületi Gyimes utcában lakott, oda kellett menni az autóért.

 

A vételár 90 ezer Forint volt. Hauber Úr az adásvétel lebonyolítása után csak ennyit mondott Apámnak: „Meg ne mutassa a feleségének, hogy mennyit bír menni a kocsi!” 

 

Apám egyik öccse nem sokkal ez után vette meg az ő bordó színű, ugyanilyen kocsiját, nehogy lemaradjon Apám mögött. Kis idő elteltével a legidősebb bátyjuk is vett magának egy komoly autót, egy Neue Klasse 1500-as BMW-t mert bizony ekkor már ő sem akart nagyon lemaradni.

 

A FIAT 1500-ast 1994-ig folyamatosan használtuk, utána nyugdíjba ment. Több, mint 10 év kényszerpihenő után végül 2005-ben eladtuk. Azonban nem kellett sok időnek eltelnie ahhoz, hogy rádöbbenjünk, igazából nem volt jó ötlet eladni egy ilyen kocsit. Bár az autó jó helyre került és az új tulajdonossal barátok lettünk, bizony nem bírtuk sokáig FIAT nélkül.

 

Elkezdtem keresgélni és igazából szerencsém volt, mert viszonylag hamar akadt egy a korábbihoz hasonló, 1963-as 1500-as FIAT, amely a forgalomba helyezése óta Magyarországon közlekedett. Szürke forgalmival, elfogadható állapotban, elfogadható áron, ráadásul nem az ország másik végében. Az üzlet könnyen és gyorsan megköttetett és ez az autó már egy év óta itthon van, nálunk. Nagy terveim vannak vele, bár a hiányzó vagy cserélendő alkatrészek beszerzése okoz néha fejtörést.

 

Az 1968-ban, Apámmal indult történet hamarosan folytatódik...