Ahogy Európa minden országában, úgy Hazánkban is kötelező az üzemben tartott járművek felelősségbiztosítása. A jogszabály a forgalom minden résztvevőjét védi, hiszen a kötelező felelősségbiztosítás alapján a károkozó helyett a biztosító téríti meg azokat a károkat, amelyekért az üzembentartó felelős. Így a károsult akkor is hozzájut a kártérítéshez, ha a károkozó bármilyen okból fizetésképtelen.
Tehát a kötelező felelősségbiztosítás hasznos. De hogy szívesen fizetnénk, az azért erős túlzás. Szerencsére, a veteránjármű-tulajdonosok felett mindig derült az ég...
Naná, hogy van megoldás Számodra is, hogy kevesebbet fizess! Akarod tudni, hogyan?
Az időskorú autóval közlekedők körében többé-kevésbbé közismert, hogy egyes biztosítótársaságok kínálatában létezik az ún. "veteránbiztosítás", amely jelentős díjkedvezményt jelenthet az autók birtokosainak.
Ezzel a lehetőséggel azonban nem találkozunk a reklámokban, hiszen megkötése speciális feltételekhez kötött és semmi esetre sem jár alanyi jogon.
Mielőtt igényelnéd, fontos megértened a "veteránbiztosítás" - teljes nevén Muzeális-, Veterán-, Nosztalgia-gépjármű biztosítás -, mögött álló logikát. A Biztosító méltányossági alapon kedvezményt adhat a fenti járműkategóriákra. A kedvezmény jellemzően nem a veterán járművek iránti lelkesedésnek, sokkal inkább az alacsony biztosítási kockázatnak köszönhető.
Az ilyen járműveket leginkább kedvtelésből tartják. Bemutatókra, találkozókra járnak velük, az éves futásteljesítményük töredéke a hétköznapi használatban lévő autókénak. Tovább csökkenti a Biztosító kockázatát, hogy a tulajdonos a széltől is óvja veterán járművét. Hiszen egyrészt az elöregedett alkatrészek normál használat mellett is hamar tönkremehetnek, de egy esetleges sérülést, karambolt követő javítás az autó értékét katasztrófálisan leronthatja.
Egy veteránjármű klub tagjára a fentiek fokozottan igazak! A klub és a márkatársak felől érkező segítség, az erősödő identitás még inkább felértékeli a járművet, így is ösztönözve a tulajdonost a körültekintő közlekedésre. Tehát a Biztosító erre, a számára minimális kockázatot jelentő felhasználási módra számít kedvezményes biztosítás díjat.
A Múzeális minősítéssel bíró (OT-rendszámos) járművek minden esetben előnyt élveznek (Ők akár az interneten is köthetnek kedvezményes biztosítást), de a többi old- és youngtimer számára is van kidolgozott konstrukció. Amennyiben az autód csak hasonlít egy veterán járműre (pl. műanyag karosszériás replika), a kortól függetlenül is kaphatsz kedvezményt; az autód még bőven beleférhet a "Hobby" kategóriába, ha szintén csak alkalmilag vesz részt a forgalomban.
Persze, lesznek olyanok is, akik biztosan nem vehetik igénybe a kedvezményt...
Kizárt, hogy kedvezményt kapj, ha a veterán járműved vállalkozással kapcsolatos, üzletszerű tevékenység részese, különös tekintettel a szállítmányozásra, legyen az teherfuvarozás, TAXI, vagy akár pizzafutár-szolgálat. Ezen felül kedvezőtlen elbíráláshoz vezet minden olyan felhasználási mód, amely növeli a Biztosító kockázatát, így versenyautókra, vadászok terepjáróira, mentőszolgálat járműveire (stb.) ez a lehetőség nagy valószínűséggel elérhetetlen.
Mit érdemes még tudni? Nézzük.
Fontos, hogy a korábbi biztosításnál megszerzett bonus/malus besorolás nincsen hatással ezekre a díjakra. Ezzel kapcsolatban érdemes tudni azonban, hogy amennyiben a kedvezményes biztosítás hatálya a két évet meghaladja, a korábban megszerzett bonus/malus fokozatod elévül.
Ha kedvezményes biztosításról beszélünk, minden esetben éves díjat kell értened. Ebben az esetben nincs lehetőség negyedéves, vagy féléves díjfizetésre, de talán nem fogod bánni nagyon, hiszen az éves díj a korábban fizetett legalacsonyabb biztosítási díjadnak is csak töredéke lesz.
A kedvezményes biztosításra jelenleg kizárólag évfordulóval és adás-vétel alkalmával térhetsz át. Évforduló alkalmával történő kötéskor még akkor is biztosítóváltásról beszélünk, ha az addigi Biztosítóddal szerződsz a kedvezményes módozatra is. Ilyen esetben se felejtsd el a régi biztosításod szabályszerűen, legkésőbb december 1.-ig felmondani, ellenkező esetben az új biztosítás nem lesz érvényes! A régi biztosításodat minden esetben írásban kell felmondanod, ehhez egy egyszerű "nyomtatványt" a lenti táblázatban találsz.
Klubtag vagy, és mint a szemed fényére, úgy vigyázol az autódra. Hogyan köthetsz kedvezményes biztosítást?
A Klub megalakulása óta (2005.) feladatának tekinti tagsága támogatását a kedvezményes felelősségbiztosítás igénylésében. A biztosítási piacon kedvezményes ajánlattal jelenlévők ajánlatait, ügymenetét megismerve már az indulásnál Enzsöl László mellett tettük le a voksunkat. A választás állja az idő próbáját, a gördülékeny ügyintézésnek köszönhetően mára a Klubtagok többsége kedvezményes biztosítási díjat fizet. Ez a kedvezmény már egy autó esetében is jelentős, de képzeld csak el azok helyzetét, akik több veterán autót, vagy motort birtokolnak...
Minden biztosítási kérdésben Enzsöl Lacira támaszkodunk, aki időközben önálló biztosítási alkusszá avanzsált. Szerencsés változás, hiszen így rajta keresztül már nem csak egy, hanem segítségével az összes, kedvezményt adó biztosító ajánlatából választhatod ki a legjobbat.
Hol tudod megkötni a kedvezményes biztosítást?
Enzsöl Lacit (Espediente Kft.) a 1143 Budapest, Szobránc u. 3-5. címen találod meg.
Ha személyesen nem tudod az ügyet intézni, ide kell postáznod a papírjaidat, de ez esetben a postára adás előtt mindenképpen beszélj Lacival a 06 (30) 578-7777 telefonszámon!
Ne felejtsd el, a postai út így is bizonytalanabb, sokkal lassabb és sokkal több munkával jár mindenki számára, mintha személyesen intéznéd az ügyedet!
Milyen dokumentumok szükségesek a biztosításkötéshez?
Itt alapvetően két nagy csoportot különböztetünk meg: minősített muzeális és nem minősített veterán (25 éves, vagy idősebb) járművet. A két csoport a némileg eltérő ügyintézésben és az ehhez szükséges dokumentumokban különbözik, ahogy az alábbi táblázatban is láthatod:
Szükséges dokumentumok
Veterán
Minősített muzeális
Személyes okmányok
igen
igen
Forgalmi engedély másolata (mindkét oldal)
igen
igen
4.sz.adatlap, vagy a jármű Muzeális könyve *
-
igen
Friss vásárlás esetén: adásvételi szerződés
értelemszerű
értelemszerű
Klubtagsági díj befizetéséről szóló számla (eredeti)
igen
-
Az előző biztosítás felmondásáról szóló nyilatkozat **
igen
igen
Fotók a biztosítani kívánt járműről (minden oldal + motortér)
+1.000 Ft adminisztrációs díj fizetendő a kötésnél
igen
-
* Ha a forgalmi engedélybe már be van jegyezve az OT-rendszám, erre nincs szükség.
** Ha volt előző biztosítás; forgalomba visszahelyezett, vagy frissen vásárolt jármű esetén erre nincs szükség.
*** Személyes ügyintézésnél nem kell letöltened semmit, a biztosítást kötő ügyintéző mindent ad.
**** Új belépők az 1-es pontot jelöljék meg, a többieknek egy jármű esetén 2-es pontot, több jármű esetén pedig a 3-as pontot kell bejelölni.
Rengeteg időt spórolhatsz meg, ha muzeális minősített (OT-rendszámos) autódra az interneten keresztül kötsz biztosítást! Ez esetben nem kell személyesen jelen lenned a biztosítás megkötésénél, sőt még az előző biztosítás felmondásával kapcsolatos ügyintézést is az internetes biztosítási ügynök (Enzsöl Laci cége) végzi el helyetted.
Figyelem! A fentiekből következik, hogy nem minősített, 25 évnél idősebb járművedre a kedvezményes biztosítást csakis érvényes klubtagság (tárgyévre szóló, befizetett tagdíj) birtokában tudod megkötni!
Amennyiben a biztosítás megkötése alkalmával a tagságodat (pl. FIAT 850 Klub) nem tudod igazolni, a kötés előtt beléptetnek egy nosztalgia jármű klubba, amely egyben az ott érvényes éves tagsági díj helyszíni megfizetésével is jár! A tagság hiteles igazolására biztosításkötés esetén csakis a befizetett klubtagsági díjról szóló bizonylat (számla) eredetije használható.
Kérlek, tartsd szem előtt: a Klub a kedvezményes biztosítások megkötése után nem kap semminemű jutalékot, visszatérítést vagy akár "fejpénzt", így lehetőleg ne adj nekünk plusz munkát a biztosításoddal kapcsolatban. Nincs rálátásunk a biztosító ügymenetére, vagy konkrétan a Te biztosításoddal kapcsolatos információkra sem!
Mi is csak kérdezni tudunk, ezért energiát és időt spórolsz mindannyiunk számára, mikor MINDEN, BIZTOSÍTÁSSAL ÖSSZEFÜGGŐ kérdéseddel, közvetlenül Enzsöl Lászlót keresed meg a 06 (30) 578-7777 telefonszámon!